Hatékony Informatikát Csinálunk

Leginkább Kreatív gondolatokkal és Sokszínű tapasztalattal dolgozunk. Abban tudunk segíteni, hogy az Informatika valóban segítse a szervezet működését. Ez bizonyos esetekben azt jelenti, hogy az IT valóban támogatja a munkafolyamatokat, más esetben pedig azt, hogy valamilyen kreatív technológiai megoldás által Piaci előnyt kovácsolunk a cégnek.


Rólunk/Rólam

Adolf Olivér vagyok, informatikus mérnök, 2002-ben volt az önálló, megrendelésre készült szoftverfejlesztési projektem, és azóta is a szoftver készítés világában mozgok. 2005-ben lettem kezdő cégvezető, ma azt mondják, hogy sorozatvállalkozó vagyok. Az érdeklődésem sokfelé vitt, így például kisebb kereskedelmi cégek, könyvelőiroda, és egy gyártó cég rész tulajdonosaként is átéltem az ügyvezetői létet. Kapcsolati hálón keresztül sok felkérést kaptam ilyen-olyan informatikai problémák megoldására, a-mellett, hogy több informatikai kisvállallkozónak segítettem a szellemi termékük vagy szaktudásuk üzleti materializálásában.

Az informatikai cégek vezetői jellemzően Üzleti/Vállalkozói tanácsadóként hivatkoztak rám, míg a többi vállalkozó Informatikai Tanácsadóként. A kettő mezsdjéjén, összekapcsolva van az a szaktudásom, ami miatt keresni szoktam, ebben mozgok kényelmesen. Értem mindkét “nyelvet”, és aktívan fejlesztem is magam. 2024-ig csak kapcsolati hálón keresztül, vagy hallomásból lettek ügyfeleim, eddig sose írtam le, Kreatív Üzleti-Informatikai Tanácsadó vagyok.

Azonban ez nem csak rólam szól. A megkeresések kisebb részében tudok egyedül megoldást adni. Az évtizedek, és az Informatikai Fejvadászattal foglalkozó, részben általam vezetett vállalkozásom nyomán a kapcsolati hálóm, és a megoldás keresési módszertanaim is annyit fejlődtek, hogy szinte minden IT, vagy IT és Business metszetében mozgó kérdéskörre meg tudom találni a jó választ. Ehhez szorosan együttműködök nálam jobban sepcializálódott IT szakemberekkel, és közgazdászokkal.

Elérhetőség

Jellemző Problémák, Elakadások

 

Nem tudunk értéket adni, ha…

  • • A szervezet IT menedzsmentje rendelkezik vállalkozói szemlélettel, és 100%-ban a cég üzleti érdekeit képviseli
  • • Nincs igény semmilyen technológiai fejlődésre, olyan speciális szegmensben működik a cég, ahol nem lehetséges az informatikai támogatása a működésnek
  • • A vállalkozás meg fog szűnni, nincs szükség, csak nagyon rövid távú megoldásokra.

Partnereink mondták

Borsodi Dávid

CogniCone, Chief Technology Officer "Korai fázisú startupok esetén kiemelt jelentőségű az informatikai fejlesztések hatékonysága, a gyors iterációk és a product market fit optimalizálás. A CogniCone-ban olyan terméket fejlesztünk, ami szerteágazó tudást igényel de egyik területen se teljes embert. Olivér korábbi startup tapasztalatainak köszönhetően átlátta a helyzetet és a megfelelő támogatást nyújtotta számunkra."

Gecse Attila

Nemzeti Földügyi Központ, Informatikai Osztályvezető "2020 májusban kaptam felkérést arra, hogy szervezzem meg és építsem fel az informatikai osztályt. A hamarosan 400 főre duzzadó szervezetnél ennek a folyamatnak a bevezetése és működtetése nagy kihívás elé állította a céget. Vezetők belátva ezt, külső tanácsadó felkérésének megszervezése során, a támogató és informatikai rendszerszervezési feladatok elvégzésére Adolf Olivér és csapata adta a legkedvezőbb ajánlatot. A másfél éves együttműködés során, sikeresen tudtunk olyan komoly nehézségeket legyőzni mint a háromszorosára duzzadó munkavállalói létszám, az ötszörösére növekedett Főosztályok száma és eltérő működési rendje. Hatékonyan dokumentálásra és támogatásra került a belső fejlesztési metodológia valamint a külső partnerekkel meglévő keretszerződések felülvizsgálata. Talán Olivér és csapata számára a feladat nem okozott komolyabb nehézséget, de egy állami szervezet bürokratikus megszokásokra épített folyamatainak átalakítása, belső szakmai vezetőként nagy nehézségek és erőfeszítések sorozatát jelentette."

Deme Győző

Acconsulting Kft, Ügyvezető Igazgató "Olivér közel két évtizedre visszanyúló vállalkozói múltjára, informatikai tudásának és kiterjedt szakmabeli kapcsolatrendszerének köszönhetően bátran hagyatkozhatok a Számviteli szolgáltatásokat nyújtó vállalkozásomban felmerülő komplex informatikai és technológiai fejlesztések kivitelezésében. Felmerülő problémák és lehetőségek megoldásában racionális, üzleti szemlélet vezérelt, mely mind a KKV, mind a Multinacionális nagyvállalati környezetben is megállja a helyét."

Bende Bence

Weco-Travel Magyarország, Senior Sales Manager "A vezetői stílusomat a vízionáriusság és lendület határozza meg. Ezekből a személyiségekből adódóan többször futottam bele abba, hogy egy ötlet jó volt, a visszajelzések jók voltak , de hiányzott a megfelelő háttér tartalom. Úgy gondolom hogy Olivér tartalmat teremt az ötletekbe. Ami számunkra , manager tipusu embereknek varázslatnak tűnik, Olivérnek alap tudás. Oliver vezetoi multja miatt mindig azonnal erti az uzelti igenyeinket és mindig megfelelo es elerheto megoldasokat biztosit IT problémak területén."

Király Anita

CallingIsFun, Founder "Olivérnek nagyon szerteágazó tudása és egyedi, strukturált gondolkodása van, amivel komplex, összetett problémákra is frappáns megoldást tud találni, ezért üzletfejlesztési és adózási kérdésekben is mindig hozzá fordulok. Közel 10 éve segít nekem sokféle informatikai projektemben, a weboldal kialakítástól a CRM rendszereken át a bonyolultabb informatikai rendszerekig. Több esetben is kitalált számomra olyan megoldást, ami más szakembereknek eszébe sem jutott és összességében sokkal jobban jártunk vele."

Best Practice + Célorientált módszertanok

Ma már szinte minden esetben, az AI-ra kisebb-nagyobb mértékben támaszkodva, bevált szakértői, kreatív, és menedzsment módszereket ötvözünk.

Agilitás

A szoftverfejlesztésből egyéb területekre egyre inkább átvett agilis hozzáállást és szaktudást alkalmazzuk IT menedzsment, és egyéb technológia metszetű területeken is.

Innováció Menedzsment

Több, jobb ötlet, ami meg is valósul. A módszereket célirányosan, az adott üzleti/informatikai problémára alkalmazzuk.

Mások hibáiból..

Bevezetett folyamatunk van arra, hogy egy problémakör esetén, találjunk ahhoz hasonló eseteket a világból, amiknél dokumentáltak a sikerek és sikertelenségek.

Külső Szakértők

Sok esetben egy-egy speciális szakterületen lévő probléma megoldását, egy a területen jártas szakértővel, vagy a területen tapasztalatokkal rendelkező IT szakemberrel konzultálva dolgozunk ki.

Mit várhatsz?

Egyenes beszédre! Érthető választási lehetőségeket.

Szakterültek - "Domain ismeret"

Az alábbi pontokban látható, hogy leginkább mely területken voltak projektjeink.

  • Logisztika
  • Bankszektor
  • Nemzetközi Kereskedelem
  • Bolthálózatok
  • Könnyűipari gyártás
  • Orvosi eszköz gyártás
  • Vendéglátás
  • Egészségügy
  • Mezőgazdaság
  • Ingatlan
  • Pénzügyi szektor
  • Energetika, Villamos energia előállítás

Együttműködési modellek

Abszolút rugalmasak vagyunk, azonban a tapasztalat az, hogy a legtöbb esetben ezek szerint a modellek szerint tudtunk együttműködni ügyfeleinkkel.

Kapcsolat

Telefon:

+36-20-941-35-69