Tudtad, hogy egy megfelelő IT vezetői támogatással sokkal többet spórolsz az IT kiadásokon, mint, amennyibe kerül?



Nagyobb cégeknek célszerű állandó IT vezetőt “tartani”, míg kisvállalkozások esetében szolgáltatás keretében érdemes sokat látott szakmai támogatást kérnie, amely akár csak negyedévente pár órás vezetői munkát, jól kalkulálható költségeket jelent.
Mi mindkét esetben tudunk segíteni.
A segítségünkkel költségcsökkentés mellett az informatikához köthető projektek megvalósulási minőségében és gyorsaságában is jelentős javulás várható.



A Számolható veszteség

Jellemző Problémák IT vezetés nélkül:

Nem transzparens a kommunikáció
Többszörös határidőbeli csúszások
Nincsenek határidők
Átverhető cégek, szakmai kompetenicák hiányában
Olyan projektek valósulnak meg, amiknek nincs üzleti célja

Rossz szerződések
A különböző IT-s szakemberek egymásra mutogatnak, ha probléma van
Egy cég felügyeli az összes IT-s feladatot, Elégedetlen vagyok, De nincs lehetőségem “ugrálni”
Célszerűtlen, többlet költséggel járó technológiák alkalmazása


Hozzáértő IT vezetői támogatással:

A tapasztalható előnyök sora:

Átláthatóvá válik a céges informatika
Jelentős IT beszállítói költségcsökkentés
Sok esetben az IT munkatásak számának csökkentése, a hatékonyság növelése mellett
Időre megvalósuló IT feladatok
Üzleti célok mentén kiválasztott IT beruházások
Az IT beruházások jelentős része pályázati pénzből tud megvalósulni
Jó hangulat. Sose az IT miatt áll a munka
Innovatívabb, Kreatívabb környezet

Segítünk az IT menedzsmentben

Egyszemélyes vállalkozásoktól kezdve, több, mint 50 országban működő nemzetközi multinacionális nagyvállalatnak is segítettünk már, az adott igényeknek megfelelő módokon.

  • Kiesett az IT vezető - Interim CIO

    Igény esetén akár 24 órán belül át tudjuk venni az informatika irányítását, így nem áll le a cég, és van idő a véleged vezetőt megtalálni.

  • Sikeres projekteket zártunk nemzetközi-, és hazai nagyvállalati és kormányzati környezetben is.

  • Jellemzően KKV környezetben sem lehetőség nincs egy állandó IT vezetőre, sem pedig “feladat” nincs annyi, hogy szükség legyen rá. Több szakértővel esetileg, vagy rendszeres konzultációkkal tudjuk támogatni a vállalati informatikát.

  • Szervezeti és Infrastrukturális dokumentálásra, amennyiben előzőleg nem volt, szükség lesz. Így bármilyen új IT vezető, vagy IT vezetést ellátó csapat kerül a régi helyére, azonnal, zökkenőmentesen tovább tudja vinni a folyamatok menedzselését.

 

Mire számíthatsz?

Egyenes beszédre. Meghallgatom a problémád, és felvázolok pár megoldási lehetőséget, vagy időt kérek. Mit veszíthetsz egy hívással?

Rólam

Adolf Olivér vagyok, informatikus mérnök, 2002-ben volt az önálló, megrendelésre készült szoftverfejlesztési projektem, és azóta is a szoftver készítés világában mozgok. 2005-ben lettem kezdő cégvezető, ma azt mondják, hogy sorozatvállalkozó vagyok. Az érdeklődésem sokfelé vitt, így például kisebb kereskedelmi cégek, könyvelőiroda, és egy gyártó cég rész tulajdonosaként is átéltem az ügyvezetői létet. Kapcsolati hálón keresztül sok felkérést kaptam ilyen-olyan informatikai problémák megoldására, a-mellett, hogy több informatikai kisvállallkozónak segítettem a szellemi termékük vagy szaktudásuk üzleti materializálásában.

Az informatikai cégek vezetői jellemzően Üzleti/Vállalkozói tanácsadóként hivatkoztak rám, míg a többi vállalkozó Informatikai Tanácsadóként. A kettő mezsdjéjén, összekapcsolva van az a szaktudásom, ami miatt keresni szoktam, ebben mozgok kényelmesen. Értem mindkét “nyelvet”, és aktívan fejlesztem is magam. 2024-ig csak kapcsolati hálón keresztül, vagy hallomásból lettek ügyfeleim, eddig sose írtam le, Kreatív Üzleti-Informatikai Tanácsadó vagyok.

Azonban ez nem csak rólam szól. A megkeresések kisebb részében tudok egyedül megoldást adni. Az évtizedek, és az Informatikai Fejvadászattal foglalkozó, részben általam vezetett vállalkozásom nyomán a kapcsolati hálóm, és a megoldás keresési módszertanaim is annyit fejlődtek, hogy szinte minden IT, vagy IT és Business metszetében mozgó kérdéskörre meg tudom találni a jó választ. Ehhez szorosan együttműködök nálam jobban sepcializálódott IT szakemberekkel, és közgazdászokkal.


Elérhetőség

Árak

Minden esetben egy rövid előzetes felmérést követően tudunk pontosított árral szolgálni, kivéve az óradíjas szolgáltatások esetében.

Általános Tanácsadás, Előzetes felmérés, Velem

110.000 Ft/óra

  • Online vagy Személyes konzultáció
  • Előzetes készülés, egyeztetés nélkül
Érdekel

Időszakos IT Menedzsment feladatok

25.000 Ft+ÁFA/órá-tól

  • Lehetőleg Adott Piacon tapasztalatokkal rendelkező IT vezető
  • Adott Technológiai környezetben tapasztalatokkal rendelkező IT vezető
Érdekel

Kisvállalati Online Felmérés

0 Ft+ÁFA

  • Pénzelfolyásokra való rávilágítás
  • Hatékonyság átvilágítás
  • Konkrét IT tervek kockázatelemzése
Érdekel

Kapcsolat

Telefon:

+36-20-941-35-69